Sokaknak segített

Mindet nagyra tartom: a Névtelen Alkoholistáké azokat szolgálja, akik abba akarják hagyni az ivást; az A-Anoné azokon segít, akiket mások alkoholizmusa súlyt; az Alateen a kamasz családtagokat védi; az Al-Atots a gyermekeket; a Névtelen Kábítószeresek programja pedig a drogosokkal foglalkozik. Ott van azután a Nar-Anon, az utóbbiak hozzátartozóinak; a Névtelen Nagyevők klubja; az O-Anon az ő családtagjaiknak; a Névtelen Családok program a kémiai függők hozzátartozóinak vagy barátainak; az Alkoholisták Felnőtt Gyermekeinek társasága; végül a Névtelen Érzelmi Sérültek klubja.

A tizenkét lépéses programok nem csupán a legkülönfélébb szenvedélybetegek önsegítő csoportjainak elméleti kereteit alkotják, de egészséges életstratégiát is tanítanak. Megtanítják, hogyan lehet nyugodtan, boldogan és sikeresen élni. Lelki békét nyújtanak, elősegítik a gyógyulást. Új élettel ajándékozzák meg tagjaikat, rendszerint tartalmasabb, kiegyensúlyozottabb élettel, mint a korábbi volt. A tizenkét lépéses program életmód.

1. Belátjuk, hogy az alkohol erősebb nálunk, s nem tudjuk így élni tovább az életünket. Ez igen fontos lépés, mind közül az első, hisz ez mindennek az alapja. Küzdelmeink zöme, hogy elfogadjuk, amit el kell fogadnunk – egy szeretett személy alkoholizmusát vagy evési rendellenességét –, ennek a kapujához hoz minket. Ahogyan engem is ide vezettek mentőakcióim, tagadásom, alkudozásom, ellenőrzési vágyam, haragom és sértettségem; a gyászmunka egész folyamata. Nem egyszer, de kétszer esett meg velem, hogy megpróbáltam úrrá lenni az alkoholon. Először saját alkoholizmusommal vívtam csatát, másodjára egy hozzám közelálló emberével. Mindkétszer veszítettem. Vajon mikor hagyok fel az oroszlánszelídítéssel? – töprengtem akkor. Mindkét esetben az alkohol uralta az életemet, egy ízben közvetlenül, másodszor a páromon keresztül. Hogy hogyan győzött rajtam, nem számít, így történt. Eluralta a gondolataimat, az érzelmeimet, az egész viselkedésemet, azaz az életemet. Amikor a férjem lett az alkohol áldozata, ő is rendelkezni próbált, valójában azonban a szesz irányította. Miután ez a hacacáré elkezdődött, nem volt nehéz kitalálni, ki itt a góré. Az ital. Miután ezt beláttam, megértettem, hogy megfeneklett az életem. Méghozzá tökéletesen. Szellemileg, érzelmileg, spirituálisan és magatartásomban csődtömegnek számítottam. A kapcsolataim romokban hevertek. Még a háztartást sem tudtam ellátni.

Ha az a benyomásuk, hogy a program a beletörődésről szól, akkor ennek az az oka, hogy egy ponton valóban feladjuk. Akkor történik ez, amikor behódolunk az igazság előtt: tehetetlenek vagyunk az itallal és az alkoholizmussal mint betegséggel szemben. Vegyük azt az esetet, amikor ez egy hozzánk közel álló személy betegsége és hatása az életünkre. Ilyenkor tehetetlenek vagyunk azzal szemben, amit ő tesz, mond, gondol, érez, vagy nem tesz, nem mond, nem gondol és nem érez. Hisz oly régóta kíséreljük meg a lehetetlent. Most belátjuk ezt, és ésszerű döntéssel feladjuk meddő próbálkozásainkat, bármilyen derekasan küzdöttünk is eddig. E ponton szemügyre vesszük magunkat, és felmérjük, mekkora kárt tett bennünk az alkohol, mennyit rombolt személyiségünkben, milyen mérhetetlen szenvedést okozott. Mindez elég reménytelenül és kishitűen hangzik, pedig nem az. Egyszerűen csak a helyzet elfogadása. Nem változtathatunk olyasmin, ami fölött nincs hatalmunk, és ha mégis megpróbáljuk, erőfeszítéseink az őrületbe kergethetnek minket. Ez a lépés tehát érthető módon alázatot vár el. Egyszersmind hidat is ver a következő felé. Tehetetlenségünk beismerése ugyanis egy olyan erővel szemben, amelyet nem befolyásolhatunk, mégiscsak hatalmat ad a kezünkbe: hatalmat önmagunk megváltoztatására, és arra, hogy a saját életünket éljük. Miután felhagyunk szélmalomharcunkkal, elkezdhetjük megvalósítani azt, ami lehetséges.

2. Hiszünk abban, hogy egy nálunk nagyobb hatalom visszavezethet az egészséghez. Az első lépés a kétségbeesésről, a második pedig a reményről szól. Miután felhagytam azzal, hogy egy eszelős szenvedélybeteghez mérjem magam, rájöttem, hogy én is épp elég bolond vagyok. Háborodottan éltem az életemet, és megtagadtam magamtól az életet. Szükségem volt hát arra, hogy elhihessem: egy szép napon kijózanodom. Bíznom kellett abban, hogy egyszer enyhülnek majd a szenvedéseim. Az, hogy olyan embereket láthattam és hallhattam, olyanokkal válthattam szót, akik az enyémnél súlyosabb helyzetből is kigyógyultak, segített visszanyerni a hitemet. Hiszem, ha látom, tartja a közmondás, és amit láttam, az meggyőzött.

Igen, ez spirituális, önsegítő program és könyv. A Gondviselésnek hála, nem szükséges saját magunkra hagyatkoznunk. Igen, segítsünk magunkon, és Isten is megsegít. Spirituális lények vagyunk, s olyan programra van szükségünk, amely kielégíti ilyen irányú szükségleteinket. Itt most nem a vallásról beszélek, nemhiába használtam a spirituális szót. Ezúttal egy nálunk nagyobb erő támogatását kérjük.

3. Tudatos döntéssel az isteni gondviselésre bízzuk magunkat, abban a formájában, amelyben sikerült felfognunk. Volt idő, amikor az alkohol irányította a tetteimet és az akaratomat, majd egy alkoholista, s közben éveket vesztegettem hasztalan arra, hogy saját akaratomat is érvényre juttassam. Ideje volt hát kiszabadítanom magam mindenfajta gyámság alól (a magamét is beleértve), s a Jóisten kezébe helyeznem a sorsomat. „Vedd hát mindazt, ami vagyok, ami velem történt, ahová tartok, és ahogyan elérem a célt; vedd az egész életemet” – szóltam ehhez a szerető, jóságos erőhöz. Azóta is ezt ismételgetem, néha félóránként. Ez a lépés nem azt jelenti, hogy vezeklő csuhát öltünk, és tilalmakkal vesszük körül magunkat. Ez csak a mártírkodás folytatása lenne. Az a legizgalmasabb ebben a lépésben, hogy maga a mindenséget átható – nagyszerű, tökéletes, többnyire élvezetes és értékes – tervszerűség és célratörés szegődik mellénk, s támogatja minden egyes földi halandó szükségleteit, kívánságait, vágyait, készségeinek kibontakoztatását és érzelmeinek kiteljesedését. Nekem ez új volt, és megörvendeztetett. Addig csődtömegnek éreztem magam, akinek a számára az élet semmi jelentőset nem tartogathat. Vaktában tapogatóztam magam körül, amikor ráébredtem: valamennyiünk számára értelmes, élhető élet vár a földtekén.

4. Őszinte és kíméletlen önvizsgálatot tartunk. Elfordulunk szenvedélybeteg társunktól, és magunkra figyelünk. Felmérjük, mivel dolgozunk ezen túl: mennyire sérültünk, melyek a jellemvonásaink és jelenlegi tetteink, majd mindezt papírra vetjük. Nem önmagunkat ostorozva és gyűlölve nézünk a lelkünk mélyére, hanem szeretettel és törődéssel. Talán ekkor jövünk rá, hogy az önutálat komoly erkölcsi dilemmát okozott nekünk. Kiirtjuk hát ezt is a többi mellett, az indokolt bűntudatot is beleértve. Ugyanakkor nem feledkezünk meg jó tulajdonságainkról sem. Felülvizsgáljuk sérelmeinket és haragunkat. Meggondoljuk, miféle szerepet játszottunk saját életünkben. Ez a lépés ahhoz is hozzásegít, hogy felmérjük, milyen mérce alapján bíráljuk el önmagunkat, s hogy azt válasszuk, amit megfelelőnek vélünk, az összes többi elvárást pedig elvessük. Ezen az úton megszabadulunk indokolt és indokoltatlan lelkifurdalásainktól, mindenestől elfogadjuk magunkat, s megindulunk a változás és a növekedés irányában.

5. Kendőzetlenül beismerjük Isten, önmagunk és egy másik ember előtt a hibáinkat. A gyónás jót tesz a léleknek. Nincs semmi, ami ehhez fogható. Többé nem kell rejtőzködnünk, hanem közöljük egy, az ötödik lépés kivitelezésében jártas, megbízható valakivel legszégyenletesebb titkainkat. Elmondjuk, milyen haragosak és sértettek vagyunk, és ez a másik ember meghallgatja vallomásunkat, törődik velünk, megbocsát nekünk. Sebeink lassan begyógyulnak, s idővel mi is megbocsátunk. Ez a lépés felszabadító hatású.

6. Készen állunk, hogy Isten kiköszörülje jellemhibáinkat. Ráébredünk, hogy miközben önmagunkat védtük, magunkkal együtt talán másokat is megsebeztünk. Felkészültünk, hogy kockázatot is vállalva megszabaduljunk idejétmúlt viselkedésmintáinktól. Készen állunk a változásra, és hogy együttműködjünk ennek folyamatával. Jómagam ezt és a következő lépést naponta felhasználom, hogy megszabaduljak olyan hibáimtól, amelyeket észreveszek magamban. Ilyen jellemhibának tekintem az önbizalomhiányt, s a program segítségével igyekszem kigyomlálni magamból.

7. Alázatosan kérjük Istent, hogy szabadítson meg gyengeségeinktől. Tapasztalataim szerint itt az alázat a kulcsszó.

8. Összeírjuk mindazok nevét, akiket megsértettünk. Hajlandóak vagyunk valamennyiüktől bocsánatot kérni. Itt a hajlandóság mozzanata a legfontosabb, bár gyanítom, hogy mindez közvetlenül kapcsolódik az alázathoz. Ne felejtsük önmagunkat is felvenni a névsorba. Tartsuk ugyanakkor szem előtt Jael Greenleaf intését: „Ne úgy értsék a 8. lépést, hogy bűntudatot kell érezniük a sértéseik miatt.” Kitűnő alkalom ez arra, hogy feldolgozzuk indokolt bűntudatunkat. Egyszersmind életre szóló, fontos segédeszköz ahhoz, hogy mindörökre megszabaduljunk a lelkifurdalástól.

9. Közvetlenül bocsánatot kérünk az érintettektől. Kivételt azok az esetek képeznek, amikor e lépésünkkel megbántanánk másokat. Egyszerű lépés ez egy egyszerű programban, néha azonban a legegyszerűbb dolgok okoznak örömöt.

10. Tovább folytatjuk az önvizsgálatot, és valahányszor hibázunk, belátjuk. Szemmel tartjuk önmagunkat, s folyamatosan és rendszeresen értékeljük a viselkedésünket. Meggondoljuk, mit szeretünk magunkban; mi az, amit jól csinálunk. Ezután vagy gratulálunk magunknak, vagy csöndben örülünk a sikernek, vagy köszönetet mondunk Istennek, de mindhármat is megtehetjük egyszerre. Ezzel párhuzamosan végiggondoljuk, mi az, ami nem tetszik viselt dolgainkban. Módot keresünk arra, hogyan fogadhatnánk el és tehetnénk a helyükre rossz tulajdonságainkat önutálat nélkül. A legnehezebb az egészben az, hogy ki is kell mondanunk, ha hibásnak érezzük magunkat. Aki túljutott a 8-as és a 9-es lépésen, és megszabadult minden bűntudatától, tudni fogja, mikor ismerje be mulasztását, és mikor kérjen bocsánatot. Talán mégiscsak felüti fejét újra az indokolt bűntudat, és ha igen, észre fogjuk venni. Akit továbbra is régi bűntudata fojtogat, nem látja majd a különbséget az újabb adag és a meglévő rakás között. A tanulság: szabaduljunk meg a bűntudat írmagjától is. Amint felfedezzük magunkban, azonnal lássunk hozzá a kiirtásához.

11. Imával és meditációval tudatosan ápoljuk kapcsolatunkat Istennel, abban az alakjában, ahogyan felfogjuk Őt. Ha azért imádkozunk, hogy megismerhessük, teljesül is a kívánságunk. Folyamodjunk szükség esetén akár naponta ehhez a lépéshez, s olajozottá és sikeressé teszi az életünket. Mindehhez meg kell értenünk a különbséget öngyötrő őrlődés és meditáció között. Azt is el kell döntenünk, hogy hiszünk-e egy jóindulatú felső erőben; s mindent látó gondviselőnek tekintjük-e, „aki a lakcímünket is tudja”, hogy az egyik barátom szavait idézzem. Csöndesedjünk el belül. Távolodjunk el a mindennapoktól. Imádkozzunk, meditáljunk. Kérdezzük meg Tőle, mit kíván tőlünk. Aztán hagyjuk magukra a dolgokat, és lássuk, mi történik. Az Ő szándékai rendszerint józanok és földön járók, néha azonban meglepetést okoznak. Tanuljunk meg bízni a Mindenhatóban, mert az Ő kezébe tettük le az életünket. Kövessük nyomon éber tekintettel a Gondviselés munkálkodását. Tanuljunk meg hinni önmagunkban, mert Ő rajtunk keresztül fejti ki hatását.

12. A fenti lépések olyan spirituális ébredéshez vezettek el minket, amelynek tanulságait másokkal is megosztjuk, s amely egész életünket áthatja. Eszmélésünk során megtanulunk spirituálisan is törődni önmagunkkal. Ezen most nem a vallást értem, noha egyesek vallásosak. A program lehetővé teszi, hogy szeressük önmagunkat és másokat, ahelyett hogy megmentésre várnánk, vagy mentőakciókba kezdenénk. Az üzenet terjesztése nem jelenti azt, hogy evangelistákká leszünk, hanem hogy fényt sugároz maga körül az életünk. Idővel azt is megtanuljuk, hogy miként árasszunk világosságot.

Aki élete minden területére alkalmazza a programot, annak az élete minden területén a javára válik.

Melody Beattie: Ne függj senkitől! (Édesvíz, 2008)

Anonim Alkoholisták

További ezoterikus és spirituális könyvek az Édesvíz Webáruház akciós könyvajánlatainak oldalán találhatók!