Mi választjuk meg a valóságunkat

Rengeteg tanítványom küzd azzal a téves hiedelemmel, hogy anyagi céljaik és spirituális céljaik között különbség van. Ez mesterséges különbségtétel, ami nem szolgál a javadra. Minden spirituális hagyomány azt állítja, hogy minden dolog Istentől ered. A zsidó –keresztény – muszlim hagyományokban (amelyek mind használják az Ótestamentumot), a Teremtő a hetedik napon hátralépett, hogy megszemlélje művét, és úgy döntött: „Minden jó.”

Tehát hol nincs Isten? Hol nincs szellem? Hol nincs energia?

Azt próbálom következetesen megértetni a tanítványaimmal, hogy minden cél spirituális cél. Tehát ha azt mondod, hogy lemondasz az anyagi világról annak érdekében, hogy spirituálisabb légy, az nem egyéb, mint menekülés. Valójában tökéletes badarság. Mivel méred azt, hogy spirituálisabb lettél? Nem tudod mérni. De a fizikai világban létrehozott eredményeid mérhetők, és mind azt tükrözik, aki vagy. Jézus ezt mondta: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Máté evangéliuma 7,16) Ha olyan ember vagy, aki abban hisz, hogy Isten mindenkiben benne van, és minden okkal történik, akkor vajon nem minden dolog spirituális?

Egy pillanatra ismét forduljunk a tudományhoz, és ahhoz az elképzeléshez, hogy minden szilárd tárgy valójában 99, 99999 százalékban fény. Ebből a nullapont mezőből, vagy formák nélküli világból emelkedik ki minden forma. Ezt tárold el az agysejtjeidben!

Ezt az energetikai mezőt én szellemnek nevezem.

E logikát követve minden spirituális, és ugyanabból a forrásból származik. Így hát végül minden célod és vágyad spirituális cél és vágy, beleértve azt a célt, hogy rád jöjjön az a szűk farmer, regionális vezető legyél, sőt még azt is, hogy megtaláld a megfelelő terapeutát, akitől pszichológiai segítséget kaphatsz.

Tehát azonos lelkesedéssel törekedj minden célod felé, annak tudatában, hogy azok mind spirituálisak, és higgy benne, hogy Isten, a Felsőbb Éned és az univerzum mindig csakis igent mond.

Jómód vagy szegénység? Mit akar valójában Isten?

2006. szeptemberében a Time magazinban jelent meg David Ven Biema és Jeff Chu cikke, a következő címmel: Azt akarja Isten, hogy gazdag légy? Az írás a protestánsok közötti vitával foglalkozott, azzal kapcsolatban, hogy számunkra vajon a boldogulás vagy a szegénység jelenti Isten akaratát. Akkoriban a pünkösdista lelkipásztor, Joel Osteen kötete, az Életigenlők könyve vezette az eladási listákat négymillió példánnyal. Néhány fundamentalista keresztény megbotránkozott a tanításokon, amelyek azt hirdették: Isten azt akarja, hogy életed minden területén sikeres légy. (Bruce Wilkinson korábbi sikerkönyve, a The Prayer of Jabez (Jabez imája) hasonlóképpen azt hangoztatta, hogy Isten azt akarja, hogy gazdagok legyünk.) Az evangélikusok, mint például a sikerkönyv szerző és lelkipásztor Rick Warren, a Céltudatos élet című könyv szerzője, nevetségesnek tartják magának a jómódnak az alapeszméjét. Rick Warren szavait idézve:

„Szemfényvesztés az az elképzelés, hogy Isten azt akarja, hogy mindenki gazdag legyen.”

Mindazonáltal a Time magazin egyik közvélemény-kutatása feltárta, hogy a megkérdezett keresztények 17 százaléka ténylegesen e jómód-teológia részesének tekinti magát, míg 61 százalékuk abban hisz, hogy Isten azt akarja, hogy az emberek gazdagok legyenek.

Miközben a vita résztvevői mindkét oldalról bibliai köveket dobálnak egymásra, mi elmélkedjünk azon a kérdésen, melyik nézőpont helyes.

Mi az én válaszom? Mindkét oldalnak igaza van!

Mondjam el még egyszer?

Isten azt akarja, amit te

A tudatosság alapjait, valamint az univerzum törvényeit megértve azt hiszem, Isten azt akarja, amit te akarsz. Sem többet, sem kevesebbet. Isten akarata a te akaratod.

Maradj velem.

James Fowler, a Stages of Faith (A hit állomásai) című könyv szerzője, az Emory Egyetem teológia és emberi fejlődés professzora kimerítő kutatást végzett istenképeink vonatkozásában – vagyis azzal kapcsolatban, ahogyan a kreatív forrást meghatározzuk. Kutatásának eredményei azt jelzik, hogy míg a szent szövegek állítása szerint Isten a saját képére teremtett bennünket, valójában mi teremtjük Istent a saját képünkre.

Radikálisan hangzik? Hallgass végig!

Fowler szerint, ahogyan mi fejlődünk és növekszünk, Istenről alkotott elképzelésünk is úgy fejlődik és növekszik. Egy idevágó szemléltető példa: hasonlítsd össze az Ószövetség Istenét az Újszövetség Istenével. Az Ószövetségben Isten bosszúálló, féltékeny, szeszélyes és dühös. Az Újszövetségben mit tesz Isten? Száznyolcvan fokos fordulatot vesz, és szerető, gondoskodó apává válik. Mi történt? Isten részt vett valami terápián?

Mint tudod, a Biblia e két könyvének megírása között több száz év telt el. Azt állítom, hogy a különbség nem annyira Isten leírásaiban rejlik, mint inkább abban, hogy milyen szinten állt az emberiség tudatossága az írások létrejöttének időpontjában.

Dr. Fowler tanulmánya azt sugallja, hogy ha a tudatosságunk tágul, annak megfelelően kreatív forrásunk mintája is tágabbá válik. Vannak, akik szeszélyesnek, bosszúállónak és féltékenynek tartják Istent, ezért ezt gondolják: „Jobb, ha beállok a sorba, különben a pokolba kerülök.” Mások talán azt kérdezik: „Miért akarnék imádni egy lényt, aki nem uralja jobban az érzelmeit, mint én?”

Egy magasabb megértési szint alapján az Égi Nagy Ember nem több mint az emberiség korlátozott elméjének kivetítése, amely megpróbálja megérteni azt, amit sosem lehet megérteni. Amikor Istent emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel, és neki tulajdonítjuk a saját cselekvési módszereinket, akkor valójában csak olyan mentális szerkezetet próbálunk adni a kimondhatatlannak, amihez viszonyulhatunk. Ez mindaddig rendben van, amíg jól érezzük magunkat tőle, de ha ezt a mentalitást tartjuk a végső valóságnak, az meglehetősen gyerekesnek és korlátozottnak tűnik számomra.

Mit akar számodra Isten? Bármit, amit a kivetítésed szerint akar. Más szavakkal: Isten akarata a te akaratod.

Ha bosszantalak, akkor kérlek, tartsd észben, hogy minden nagy hagyomány – beleértve a hinduizmust, a buddhizmust, a judaizmust, az iszlámot és a kereszténységet – azt állítja, hogy Isten képére teremtettünk. Vallási hagyományaink félrevezettek bennünket. Gyakran kísértésbe esünk, hogy a reklámot imádjuk: Jézust, Buddhát, Krisnát, szemben a termékkel: Istennel, a Tudatossággal, a Szellemmel. Valóban követnünk kell a nagy bölcsek tanításait, akik mindig azt mondták, váljunk azzá, amik ők, ne pedig imádjuk őket.

Te vagy a saját valóságod társteremtője

Ha elfogadod, hogy Isten akarata a te akaratod, akkor valóban a saját univerzumod társteremtője leszel. Az univerzumod az, amivé teszed, sem több, sem kevesebb. A valóság nem olyasmi, ami odakint van, és arra vár, hogy felfedezd; idebent van, és arra vár, hogy megengedd és kiválaszd. Még a modern tudomány is azt bizonyítja számunkra, hogy ott kint nincs odakint.

Tudom, mindez úgy hangzik, mintha ellentmondana a józan észnek. Hadd utaljak ismét a kvantumfizikára, ami segít megmagyarázni. Van egy régi kérdés. Ha kidől egy fa az erdőben, de senki sincs ott, aki hallaná, akkor valóban van hangja? Van, aki azt mondja: természetesen igen! Egy fa semmiképpen sem dőlhet ki hangtalanul, tehát nem számít, hogy ott vagyunk-e és halljuk-e. Nos, a kvantumfizikusok szerint nincs igazad.

A kvantumfizikusok azt állítják, hogy megfigyelő nélkül semmi sincs, és bármely adott környezetben a tettek teljes mértékben azon múlnak, ami (vagy aki) ott van, hogy hatással legyenek egymásra. A tudományban ezt megfigyelési hatásnak nevezik. A Nobel-díjas Niels Bohr szerint ez azt jelenti, hogy a kvantumfolyamatokhoz nem kapcsolhatunk fizikai értelmezést, mert pusztán azok megfigyelése révén hatást gyakorlunk rájuk. David Bohm, Einstein egyik kollégája a következőt állította: „A megfigyelő nem válaszható el a megfigyelés tárgyától.”

Igen, ez bizarr dolog.

Deepak Chopra egyszer megjegyezte, hogy a kvantumfizika nem furcsább annál, amit gondolunk – csak annál furcsább, amit gondolhatunk. Bármilyen különös, ezeket az elméleteket felhasználhatjuk arra, hogy mély, gyakorlati eredményeket hozzunk létre életünk minden területén. A kvantumfelhőben a korlátlan képesség és lehetőség egyetlen lehetőségre szűkül abban a pillanatban, amikor eldöntjük, hogy mit figyelünk meg. Mi választjuk meg a valóságunkat.

Fontold meg a következőt! Egy Karl Pribram nevű idegsebész felfedezte, hogy az agyunk azáltal „olvassa” az információt, hogy a közönséges képeket hullám interferencia mintákká alakítja, amelyeket azután virtuális képekké alakít át, éppen úgy, mint egy lézer hologram. Mivel az emlékek mindenütt egyenletesen vannak elosztva, minden rész tartalmazza az egészet, és minden optikai képi minta átalakítható egy interferencia minta matematikai megfelelőjévé.

Tehát valójában a holográfia csupán egy kényelmes kifejezésmódja a hullám interferenciának. Ha ismerjük a világot, az azt jelenti, hogy együtt rezgünk vele – a szó szoros értelmében egy hullámhosszon vagyunk vele. Mivel az agyunk hullám interferencián keresztül szól hozzánk, nem figyelhetünk meg valamit, amivel nem rezgünk együtt. Ez azt jelenti, hogy a megfigyelés által valójában kivetítjük egy tárgy virtuális képét az űrbe, miközben átalakítjuk az interferencia minták időtlen, tér nélküli világát a tér-idő konkrét világává. Mivel folytonosan képeket vetítünk ki, világunk virtuális teremtmény.

Számomra ez azt jelenti, hogy nem a tárgyak saját valóját, hanem csak azok kvantum információit látjuk. Ebből a formából alkotjuk meg a világról szóló képünket, modellünket. A világ észlelése azon múlik, hogy ráhangolódjunk a nullapont mezőre. Agyunk minden pillanatban kvantumdöntéseket hoz, lehetséges állapotokat tényleges állapotokká tesz. (Talán ezt olvasva a fejed azt a döntést hozza, hogy megfájdul?)

Nem a tudomány az egyetlen, aminek segítségével megértheted, milyen rugalmas a valóság. A misztikus hagyományok ezt régen felismerték. Erre csak egy példa az Ószövetség (Példabeszédek könyve, 23,7), ahol ez áll: „Mert mint a ki számítgatja a falatot magában, olyan ő.” Más szavakkal: a kézzelfogható dolgok világában látott dolgok nem igazán valóságosak, inkább a bennünk lévő dolgok eredményei (vagy érzései).

Tehát erre gondolok, amikor azt mondom, hogy mi teremtjük a saját univerzumunkat; bizonyos értelemben a saját világunk istenei vagyunk. Bibliai igazolásképpen álljanak itt Jézus szavai: „Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?” (János evangéliuma 10,34) és a következő sorok: „Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között. … Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan.” (Zsoltárok könyve, 82,1-6)

Tehát a szent szövegek és a kvantumfizika egyaránt alátámasztják, hogy kreatívak és erősek vagyunk, és végső hatalommal rendelkezünk minden fölött, amit az életünkben látunk. Sem a tudomány, sem a miszticizmus szerint nem létezik objektív valóság, és ez elképesztően jó hír.

Létrehozhatjuk a saját valóságunkat – akár gazdag, akár nem, mert Isten akarata a mi akaratunk. „Kívánságod számomra parancs.”

James Arthur Ray: Harmonikus gazdagság

További ezoterikus és spirituális könyvek az Édesvíz Webáruház akciós könyvajánlatainak oldalán találhatók!