Havi Horoszkóp –
2023 Március –
Nap a Halak jegyében
A Nap a Jupiter mellé érkezik az időszak kezdetén. A magasabb rendű erkölcsiséget képviselő két bolygó együttállása a Jupiter által uralt Halakban valamelyest ellensúlyozza a Ráhu-Vénusz együttállás előzőleg már említett káros hatásait. Ez kedvezően hat az igazságérzetre és a hatalmi döntésekre nézve.
Havi Horoszkóp –
2023 Február –
Nap a Vízöntő jegyében
Ugyanazzal az együttállással találjuk szembe magunkat, mint amelyikkel ezt az évet kezdtük – csak éppen most a Bak helyett a Vízöntőben áll együtt a Nap, a Vénusz és a Szaturnusz. Ahogy említettük, a Vízöntő szintén a Szaturnusz bolygóhoz tartozik, és ennek folytán utal a keményen és kiartóan végzett munkákra – e munkák természete azonban a Vízöntő esetében inkább a szellemi szférához és a kommunikációhoz tartozik, inkább információkat és adatokat dolgoznak fel, mint kézzelfogható anyagot vagy munkatárgyakat.
Havi Horoszkóp –
2023 Január – Nap a Bak jegyében
A Nap a Vénusz és a saját házában álló Szaturnusz mellé érkezik a Bak jegybe. Ez nem az a hely, ahol a legjobban érzi magát – mindkét bolygó a létezésnek egy másik minőségét képviseli, mint a Nap. A Bak a kemény munka, szorgalom és kitartás jegye, ezért ha hajlandóak vagyunk energiát fektetni hosszabb távú terveinkbe, az jó eredményeket hozhat.
Havi Horoszkóp –
2022 December –
Nap a Nyilas jegyében
Az év utolsó hónapjában a Nap helyzete folytán olyan értékek aktivizálódnak, mint az igazság elvei melletti kiállás, az őszinteség és a nagylelkűség. Ez az időszak alkalmas az élénk aktivitásra, játékokra és sportokra. Másfelől megerősödik a vitatkozásra és a kritizálásra való hajlam is. A nyugati kultúrkörben ekkor van a szeretet ünnepe, a karácsony, ez utóbbi késztetések fölött ezért érdemes kontrollt gyakorolni.
Ne függj senkitől! –
Tűzz ki saját célokat!
A legfontosabb, amit felfedeztem kijózanodásom és a társfüggőségből való felgyógyulásom idején, az a célok kitűzésének varázsa. Egyszerre csak mozgásba jönnek az ember körül a dolgok. Megvalósítom fontos terveimet. Megváltozom. Új emberekkel találkozom. Érdekes helyekre vetődöm. A lehető legkisebb zavarral átvészelem a nehéz idõszakokat. Problémákat oldok meg. Teszek arról, hogy kielégítsem a szükségleteimet és a kívánságaimat. Valóra váltom az álmaimat. Sok társfüggő nem ismeri ezt az örömöt, de bevallom, nekem is új. Évek mentek el úgy az életemből, hogy fütyültem a saját szükségleteimre és kívánságaimra; nem akartam sehová se menni, és semmihez sem kezdeni. Egyes-egyedül a puszta túlélésre rendezkedtem be. Nem hittem el, hogy megérdemlem a jót, vagy hogy az ilyesmi elérhető számomra.
Havi Horoszkóp –
2022 Október –
Nap a Mérleg jegyében
A hónap egy Mars-Nap-Ketu együttállással kezdődik, amelyhez néhány órán belül a Merkúr is csatlakozik; ez az együttállás pedig 10 napon keresztül marad fenn. A három tüzes bolygó a Merkúrral kiegészülve jelzi a felgyülemlő feszültséget, amely a Mérleghez fűződő életterülületeken tapasztalható.
Havi Horoszkóp – 2022 Szeptember – Nap a Szűz jegyében
Ebben a hónapban a fő esemény a szeptember 26-án kezdődő navaratri ünnepség lesz. Ez egy kilencnapos ünnep indiában, amikor siva kedvesét, durga dévit ünneplik. Az év folyamán ez a legnagyobb istennőünnepség indiában. Így egyes régiókban az összes főbb istennőt meg-tisztelik ebben a kilenc napban.
Ne agyald túl a dolgokat! Találj rá a békére!
Nick Trenton Ne agyald túl! című könyvével segít megtalálni a kiutat a szorongás és a stressz okozta zsákutcából. A szerző részletes, hatékony és bevált technikákat ismertet, melyek segítenek áthuzalozni az agyunkat, irányítani a gondolatainkat, megtalálni a fókuszt, és megváltoztatni a mentális szokásainkat. Trenton legfőbb törekvése az, hogy segítsen kiszabadulnunk a saját magunk által ránk szabott mentális börtönből.