ÜNNEPI KISZÁLLÍTÁS ÉS NYITVATARTÁS - A részletekért kattints IDE!

Rhonda Byrne

Rhonda Ausztráliában született, rádióproducerként kezdte karrierjét, majd televíziós műsorgyártással foglalkozott. 2006-ban teljesen más irányt vett a pályafutása, amikor bemutatta A Titok című dokumentumfilmet, ami globális mozgalmat indítva meghódította az egész világot, és milliók életét változtatta egy jobb irányba. A következő évben megjelent A Titok című könyv, amelyet 50 nyelvre fordítottak le, több mint 200 hétig maradt a New York Times bestsellerlistáján, 34 milliós példányszámával ez a mai napig századunk egyik legolvasottabb sikerkönyve.

Rhonda szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban; a TIME magazin „TIME 100: A világunkat formáló emberek” listáján, a világ egyik legbefolyásosabb emberének nevezték; nem sokkal később megjelent a Forbes „100 Híresség” listáján is.

2010-ben Rhonda Az Erő című könyvvel folytatta munkásságát, A Titok könyvsorozat második részével, amely azonnal New York Times bestseller lett. Az Erő immáron 43 nyelven érhető el. A Titok könyvsorozat harmadik része, A Varázslat 2012-ben jelent meg, A Hős, pedig 2013-ban került a polcokra. Ezt követte a Határtalan gondolatok majd A titok, ami megváltoztatta az életem 2016-ban.

2020-ban producerként közreműködött a Titok ihlette The Secret: Dare to Dream című film létrejöttében (Katie Holmes és Josh Lucas főszereplésével).

Legújabb könyve A legnagyobb Titok 2021. márciusától kapható Magyarországon.

Rhonda Ausztráliában született, jelenleg Kaliforniában él.

Mindig is ott szunnyadt mélyen benned egy hatalmas igazság, amely csakis arra várt, hogy felfedezd. Ez nem más, mint hogy a világon minden jót és szépet megérdemelsz.