A CSODÁK TANÍTÁSA – A Course in Miracles immáron több millió ember életét változtatta meg. Ez a három részből álló könyv egy 1965-ben kezdődött belső diktálás során érkezett az amerikai Columbia Egyetem egyik pszichológusához. A Kurzus anyaga először 1976-ban jelent meg a Foundation for Inner Peace (Belső Béke Alapítvány, USA) jóvoltából. Azóta közel ötven országban több, mint 1.500.000 példányát vásárolták meg.
A Csodák tanítása két, közös cél érdekében egyesülő ember váratlan döntésével vette kezdetét. Helen Schucman és William Thetford a New York-i Columbia Egyetem orvosi karának orvosi pszichológia tanszékén tanított – de hogy kik voltak, az nem is fontos, csak az számít, hogy történetük jól példázza, Isten segítségével bármi lehetséges. E két ember bonyolult, sokszor feszültségekkel terhes kapcsolatban állt egymással, és mindkettejüknek sokat jelentett a személyes és szakmai elismerés, a társadalmi státusz – mondhatni, sok befektetésük volt a világi értékek terén.
Életük a legkevésbé sem volt összhangban a Kurzus eszméivel. A „tollbamondást” papírra vető Helen így jellemezte önmagát:
“Pszichológus voltam, és oktató, ateista, ráadásul egy köztiszteletben álló, kifejezetten konzervatív egyetemi környezetben dolgoztam. Aztán történt valami, ami az események olyan sorát indította el, amelyre sosem számítottam volna. A fakultás vezetője, William, egy nap (1965. tavaszán) váratlanul kijelentette, hogy belefáradt a viselkedésünket átható dühös, agresszív érzésekbe, és úgy döntött, találnunk kell valamilyen megoldást. Én pedig, mintegy végszóra, beleegyeztem, hogy segítek neki megtalálni ezt a megoldást. És a Kurzus lett ez a megoldás.”
Bár komoly szándékkal vágtak bele a dologba, közös vállalkozásuk elején számtalan nehézséggel találták szembe magukat. De megadták a Szentléleknek azt a „kevés hajlandóságot”, ami – ahogy azt a Kurzus sok helyütt hangsúlyozza – lehetővé teszi, hogy minden helyzetet a Saját célja érdekében használjon fel, és felruházza azt az Ő erejével.
Helen beszámolójához visszatérve:
„Így kezdődött a Hanggal való kapcsolatom. Valójában nem hallottam konkrét hangot, inkább egyfajta gyors, belső tollbamondást éltem meg, miközben egy gyorsírófüzetbe jegyzeteltem. Az írás soha nem automatikus folyamat volt, bármikor félbeszakíthattam, hogy aztán később folytassam. Roppant kellemetlen érzés volt, mégis legfeljebb csak olykor-olykor futott át az agyamon, hogy felhagyok a dologgal, és olyankor sem gondoltam igazán komolyan. Olyan volt, mintha valamikor valahol beleegyeztem volna, hogy elvégzem ezt a különleges feladatot. Teljes egyetértésben dolgoztunk Billel, és úgy hiszem, többek közt ebben rejlett a munka jelentősége. Lejegyeztem a Hang „szavait”, másnap pedig felolvastam Billnek, aki legépelte a szöveget – úgy vélem, neki is megvolt a maga „különleges feladata”, és az ő bátorítása és támogatása nélkül én sem lettem volna képes elvégezni a magamét. A folyamat körülbelül hét évig tartott: először a törzsszöveg „érkezett meg”, aztán a munkafüzet, végül pedig a kézikönyv.
Csupán néhány apróbb változtatást eszközöltünk a szövegen: címet adtunk az egyes fejezeteknek és alfejezeteknek, valamint eltávolítottunk belőle néhány, a „tollbamondás” elején jellemző, személyes jellegű utalást – ettől eltekintve az eredeti formájában tettük közzé az anyagot.„
A Kurzus lejegyzésében közreműködő személyek neve azért nem szerepel a könyv borítóján, mert a Kurzus önmagában is megáll a lábán. A Kurzus nem azzal a szándékkal született, hogy egy újabb vallási szekta alapvetését képezze, csupán az a célja, hogy megmutasson egy utat, amelyet követve néhányan rátalálnak majd saját Belső Tanítójukra.
A konkrét írást három elképesztő hónap előzte meg, amelynek során Bill [William Thetford] javaslatára elkezdtem jegyzeteket készíteni erősen szimbolikus jellegű álmaimról és a minduntalan visszatérő, különös képekről. Bár addigra már kezdtem hozzászokni a váratlan dolgokhoz, mégis nagyon meglepődtem, amikor egyszer csak (1965. október 21-én) azt vetettem papírra: „Ez a kurzus a csodák tanítása.”
