Louise L. Hay író, szerző

Louise Hay

Louise Hay (1926. október 8. – 2017. augusztus 30.) neve az önsegítő mozgalom egyik vezéregyéniségeként vált ismertté. Első könyve Gyógyítsd meg a testedcímmel 1976-ban került a könyvesboltok polcaira, még jóval azelőtt, hogy felkapottak lettek volna a test és elme közötti kapcsolattal foglalkozó témák.

Louise gyógyítói technikáinak és pozitív filozófiájának köszönhetően emberek milliói tanulták meg, hogy miként érhetnek el többet az életükben abból, amit szeretnének, beleértve a testi, lelki és mentális jóllét gyarapodását.

Az ő személyes filozófiáját kínkeserves neveltetése formálta. Bizonytalan és szegényes körülmények között nőtt fel, amit kamaszkorában további gyötrelmek követtek. Louise végül elhagyta a szülői házat és New York Cityben kötött ki. Amit 1970-ben elkezdett New Yorkban, az később Louis életművévé vált.

Néhány év múlva Louise összeállított egy a fizikai betegségek mentális okait részletező írást, és kifejlesztett egy a betegségek visszafordításának és az egészség helyreállításának alapjait képező pozitív gondolati mintát. Ez a jegyzet volt, a Gyógyítsd meg a tested, amit sokan csak „kis kék könyvként” ismertek.

Elkezdte járni az Egyesült Államokat, workshopokon és előadásokon keresztül tanította az embereket arra, hogyan szeressék és gyógyítsák meg önmagukat. Louise képes volt tanításait a gyakorlatba is áthelyezni, amikor rákot diagnosztizáltak nála.

A műtét és gyógyszeres kezelés helyett egy pozitív megerősítéseken, vizualizáción, tisztító étrenden és pszichoterápián alapuló intenzív programot dolgozott ki. Hat hónap múlva teljesen kigyógyult a rákból. Tapasztalatait felhasználva folyamatosan bővítette a Gyógyítsd meg a tested írását, ebből lett első könyve az Éld az életed!amely mára már több mint ötvenmillió példányban kelt el, 25 nyelvre lefordították és 33 országban adták ki.

Louise a sikeres Hay House könyvkiadó vállalat vezetője volt. Ami egykor a nappalijában indult kisvállalkozásként, mára virágzó nagyvállalattá nőtte ki magát, ami világszerte könyvek és hanganyagok millióit értékesíti. A személyiségfejlesztés témakörében a Hay House-nak dolgoznak többek között olyan neves írók mint pl. Wayne Dyer, Joe Vitale, Esther and Jerry Hicks, Joe Dispenza, Robert Holden, Neale Donald WalschPam Grout, Lissa Rankin, Gabrielle Bernstein és Doreen Virtue is.

A kiadó több mint 130 író műveit jelentette meg. Ezenkívül a Hay Alapítvány és a Louise L. Hay Jótékonysági Alap két olyan nonprofit szervezet, amelyet szintén Louise alapított azért, hogy több különböző szervezet munkáját segítse; olyanokat, akik pl. AIDS-es betegek, erőszak áldozatává vált nők, vagy a társadalom más, nehéz sorsú tagjának megsegítésével foglalkoznak.

Önbecsülés és önbizalom a nyitja minden pozitív változásnak, amely életünkben bekövetkezhet.

Kategória: Ezotéria

A szerző eddig megjelent művei

Előjegyzés