Stephanie Quayle

Stephanie Quayle, nashville-i előadóművész, zenész, a Big Sky Music Group lemezkiadó tulajdonosa. Miért maradsz mégis benne? című könyvében megírt személyes történetének részleteit először dalok formájában On The Edge című albumán osztotta meg.  Ez az album egy mérgező kapcsolatban szerzett személyes tapasztalatát és az azóta átélt gyógyulást mutatja be – másokat inspirálva és újradefiniálva jövőjét.

Stephanie egy montanai farmon nőtt fel, ahol családja bölényt és szarvasmarhát tenyésztett, lovakat tartott, valamint lucernát termesztett. Korán kezdett zenélni, zongorázni majd gitározni is tanult. A zene volt az, ami segített neki átvészelni a kihívásokkal teli tinédzser éveit. Később egy svájci rockegyüttes énekesnőjévé is vált. A középiskola elvégzése után Stephanie becsomagolta a gitárját, és nyugatra, Kaliforniába indult, ahol alkalmi munkát végzett, miközben megragadott minden lehetőséget, hogy zenélhessen. Egy évtized múlva megtörtént az elképzelhetetlen: karizmatikus párja hirtelen eltűnt, és a korábbi kapcsolatáról egyre több váratlan dolog derült ki.

Amikor elvesztette a barátját egy repülőgép-szerencsétlenségben, komoly gyásszal és fájdalommal kellett szembenéznie. Azonban semmi sem hasonlítható ahhoz a sokkhoz, amely akkor érte, amikor rájött, hogy nem ő volt az egyetlen nő a férfi életében. Miközben darabokra hullott a világa, Stephanie-ban tudatosult, hogy ez a folyamat valójában már a kapcsolatuk elején elkezdődött – amikor a férfi mindent megígért neki. A könyve folytatása annak a történetnek, amelyet először az On the Edge című albumán osztott meg a nyilvánossággal, kiegészítve W. Keith Campbell, PHD további meglátásaival. Együtt azt kutatják, hogyan lehet észrevenni egy mérgező kapcsolatot, hogyan lehet kilépni belőle, és hogyan kell meggyógyítani.

„Szeretném, ha tudnád, hogy ahogyan az én történetem számít, ugyanúgy számít a tiéd is. Számít a bátorságod. Számít a sebezhetőséged. Te számítasz.

Ha toxikus kapcsolatban élsz, ne maradj benne. Megérdemled, hogy érzelmileg és fizikailag biztonságban legyél. Megérdemled, hogy jól szeressenek.”

– Stephanie Quayle

Kategória: Önfejlesztés

A szerző eddig megjelent művei

Előjegyzés