A gondolataid hatalma

Vezetett napló az önmegerősítésért
Teremts csodákat az életedben! Amint elkezdjük tudatosan irányítani gondolatainkat és szavainkat, olyan eszközök kerülnek a kezünkbe, amelyekkel megváltoztathatjuk az életünket. Ez a szeretettel és bölcsességgel teli napló pontosan ebben lesz segítségünkre.   „A gondolatainknak és a szavainknak ereje van. Amikor megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és a szavainkat, az is megváltozik, amit tapasztalunk. Függetlenül attól, hogy honnan jöttünk, milyen nehéz volt a gyermekkorunk, ma is képesek vagyunk pozitív változtatásokat véghez vinni.”

– Louise Hay

  Louise Hay szilárd meggyőződéssel hitt abban, hogy a gondolataink teremtik az életünket. Mindannyiunknak megvan a képessége, hogy javítsunk a körülményeinken, az azonban kihívást jelenthet, hogy miként kezdjünk hozzá és milyen módszerekkel és eszközökkel nyissunk a változás és a tudatosság felé. Louise időtlen bölcsessége tárul elénk e gyönyörűen megtervezett inspirációs napló minden egyes oldalán. Szelíd útmutatásával megtudhatod, hogyan használd a benned rejlő kincseket, hogy életed hátralévő részét a lehető legteljesebbé tedd. A könyvben található gyakorlatokon és meditációkon keresztül megtanulhatod:
  • hogyan hozz létre igazán hatékony, személyes megerősítéseket,
  • hogyan vizualizálj,
  • hogyan bocsáss meg és miként engedj el,
  • és legfőképpen, miként ismerd fel a saját ragyogó értékeidet.
Mindennek eredményeképpen hihetetlenül erősnek fogod érezni magad, mert tudod, hogy megteremtheted azt az életet, amit megálmodtál magadnak!
Alcím: Vezetett napló az önmegerősítésért
Oldalszám: 144
Megjelenés: 2024-10-18
ISBN: 9789635076062
Szerző: Louise Hay
Kötés: Puhafedeles
Méret: 135x205

Eredeti ár: 5 290 Ft

Akciós ár:
4 761 Ft

Elérhető: 2024-10-18

Személyes átvétel

Ingyenes átvétel boltunkban

Házhoz szállítás

2-5 munkanap

Biztonságos fizetés

Bankkártya, PayPal, Utánvét

Teremts csodákat az életedben!

Amint elkezdjük tudatosan irányítani gondolatainkat és szavainkat, olyan eszközök kerülnek a kezünkbe, amelyekkel megváltoztathatjuk az életünket. Ez a szeretettel és bölcsességgel teli napló pontosan ebben lesz segítségünkre.

 

„A gondolatainknak és a szavainknak ereje van. Amikor megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és a szavainkat, az is megváltozik, amit tapasztalunk. Függetlenül attól, hogy honnan jöttünk, milyen nehéz volt a gyermekkorunk, ma is képesek vagyunk pozitív változtatásokat véghez vinni.”

– Louise Hay

 

Louise Hay szilárd meggyőződéssel hitt abban, hogy a gondolataink teremtik az életünket. Mindannyiunknak megvan a képessége, hogy javítsunk a körülményeinken, az azonban kihívást jelenthet, hogy miként kezdjünk hozzá és milyen módszerekkel és eszközökkel nyissunk a változás és a tudatosság felé. Louise időtlen bölcsessége tárul elénk e gyönyörűen megtervezett inspirációs napló minden egyes oldalán. Szelíd útmutatásával megtudhatod, hogyan használd a benned rejlő kincseket, hogy életed hátralévő részét a lehető legteljesebbé tedd. A könyvben található gyakorlatokon és meditációkon keresztül megtanulhatod:

  • hogyan hozz létre igazán hatékony, személyes megerősítéseket,
  • hogyan vizualizálj,
  • hogyan bocsáss meg és miként engedj el,
  • és legfőképpen, miként ismerd fel a saját ragyogó értékeidet.

Mindennek eredményeképpen hihetetlenül erősnek fogod érezni magad, mert tudod, hogy megteremtheted azt az életet, amit megálmodtál magadnak!

A_gondolataid_hatalma_B1_800px

A gondolataid hatalma

Original price was: 5 290 Ft.Current price is: 4 761 Ft.
Előjegyzés
Elérhető: 2024-10-18

Előjegyzés